A normandiai partraszállás
1944.06.06.

Az 1944.június 6-án indított Operation: Overlord a mai napig egyedülálló fejezete az egyetemes hadtörténelemnek: sem előtte, sem utána nem volt példa hasonlóan merész és átgondolt, összehangolt és átfogó támadásra. A szövetségesek normandiai partraszállása mind a stratégiai tervezés, mind a felsorakoztatott erők szempontjából kivételes haditett volt: 176 000 katona, 20 000 jármű és 10 600 repülőgép vett részt az akcióban.

A tervezés első szakaszában öt lehetséges helyszín került napirendre: Olaszország, Norvégia északi partvidéke, Dél-Görögország, a Dardanellák és Franciaország. A hadvezetés végül Franciaország mellett döntött, azon belül is Calvados megye volt a partraszállás helyszíneként kijelölve. Mivel semmit sem akartak a véletlene bízni, a szövetségesek 1943 szilveszterén egy minitengeralattjárón két felderítőt küldtek a Calvados partra, akik földmintákat vettek, és megvizsgálták a partszakaszt.

A küldetés sikerrel járt, a partszakasz alkalmasnak ígérkezett a partraszálláshoz. Mivel a brit és az amerikai hadsereg közt rengeteg feszültség halmozódott fel és egy nem egységes csapat komoly kockázatot jelentett volna az egyébként is hatalmas kihívást jelentő hadművelet során, így Montgomery és Eisenhower kimondta, hogy a britek az Omaha-parttól keletre, az amerikaiak pedig az Omaha-parton és attól nyugatra, egészen a Utah-beach szakaszáig fognak partot érni. A hadművelet része volt a német erők félrevezetése, amellyel komoly stratégiai előnyt tudnak felhalmozni a szövetségesek.

Eisenhower felállította a megfelelő szervezetet, melynek feladata az ellenség dezinformálása volt. A kitűzött cél pedig az, hogy az okosan adagolt hamis jelentésekkel és jól elhelyezett jelzésekkel olyannyira összezavarják a Harmadik Birodalom hadseregének vezetését, hogy azok fogalmat se alkothassanak a partraszállás tényleges helyéről, illetve az akció valódi időzítéséről. Két része volt ennek a szervezetnek: North(észak), elynek feladata volt, hogy elhitessék a németekkel, hogy az invázió Norvégia partjainál fog megtörténni, a másik részleg

pedig a South(dél) volt, amely a tervezés első szakaszában elvetett Pas-de-Calais-i partraszállásra utaló nyomokat kreált és helyezett el. A szövetségesek elterelő hadműveletébe tartozott még a nem létező hadosztályok, járművek "teremtése" is. A németek bedőltek a gondosan kivitelezett trükknek, a Hitler felé továbbított jelentések egy norvég partoknál bekövetkező inváziót vetitettek előre, így a németek egyre nagyobb haderőket irányítottak át délről, így 1944 tavaszán már 13 hadosztály állomásozott Norvégiában, amelyet a Kriegsmarine közel 90 000 tengerésze, és a Luftwaffe 60 000 katonája egészített ki. Az Operation Overlord pontos időzítése még mindig nem volt lezárt kérdés. A szövetségesek márciusra időzítették az akciót, de a várható időjárásn nem kedvezett az elképzeléseknek. Mivel Eisenhower a tervezett öt hadosztály helyett hat hadosztályt kívánt bevetni, így a partraszállás napjaként június első olyan napját jelölték ki, amely megfelelőnek bizonyult a hadművelet kivitelezésére. A szövetséges hadtest partraszállásának részleges forgatókönyve keserves viták árán és hosszas egyeztetések során szletett meg. Az invázió teljes menetét tartalmazó dokumentum vastagabb volt, mint egy telefonkönyv, és percre lebonyolítva tartalmazta a végrehajtandó feladatokat. Mivel a német erődítmények komoly fenyegetést képviseltek, a partraszállást széleskörű tüzérségi és légitámogatással készítették elő. A tervek szerint a tüzérség pontosan éjfélkor lép akcióba, ezzel egy időben a RAF négymotoros bombázói is támadást inditanak: összesen 1333 repülőgép, a britek rendelkezésre álló bombázóerő java száll fel. Az éjszakai bombázók támadását követően, a hajnal beköszöntével az USAAF 8. légi hadserege veszi át a stafétát és a partraszállásra kiszemelt szakaszon heves légitámadást indít a német védelmi vonalak ellen. Az Omaha-parti invázió elsődleges vízi támogatását két csatahajó, a Texas és az Arkansas végzi. A gyalogságot összesen 64 átalakítot DD Sherman harckocsi és háromtucat 105 milliméteres önjáró tarack segíti majd. Az első hullám 06.31-kor ér partot. A gyalogság partraszállását előkészítő tüzérségi támadás első hullámát a flotta hadihajói indították. Az első lövésnek 5.50-kor kellett volna eldördülnie, ám a németek hamar beköszöntek, így 5.35-kor már javában repkedtek a lövedékek a part és a flotta közt. Bár a tüzérség pontos volt és intenzív, a jól kiépített parti bunkerekben és ütegekben nem tett nagy kárt. A parti ütegeket támadó szövetséges bombázók és az őket kísérő vadász, illetve csatarepülők közvetlenül virradat után érkeztek. A D-nap hajnalán közel 3500 nehézbombázó, 1600-nál is több közepes bombázó, illetve 5400 vadészgép tartózkodott a normandiai partok feletti légtérben. A gyalogsági támadás első hullámát a harckocsiknak kellett a partról fedezni. Ezeket a kétéltű tankokat a parttól 5 kilométerre kellett a tengerre bocsájtani. A nehéz járművek az erős hullámzásban elsüllyedtek, vagy túlságosan elsodródtak a parttól, így nem tudták felvenni a harcot a parti védelemmel.

Az Omaha-parton már talajt fogtak a páncélosok, miközben a Utah-parton támadást indító amerikai egységen belül egyre inkább elharapózott a fejetlenség. A partközeli áramlátok elsodorták a hajókat, a hullámzás lehetetlenné tette a pontos kormányzást, a füst füst pedig minimálisra csökkentette a látótávolságot. A nagy sietségben és a rossz látási viszonyok miatt irányt tévesztett a Beek hadnagy és Gauthier hadnagy által vezetett flottilla és az eredetileg meghatározott területtől fél kilométerre délre navigálták a hajókat.

Az első egység, amely partot ért, az amerikai 4. gyalogoshadosztály 8. ezredének 2. zászlóaljának az E százada volt, az első csónak pedig, ami megfeneklett a homokon, a Roosevelt tábornokot is a fedlzetén tudó egység volt. A csoprtnak szerencséje volt, a célterülettől mintegy egy kilométeres távolságra értek partot, ahol nagyon alacsony volt a német védelem tüzérségi aktivitása. Az első hullám 6.40-kor jutott ki a Utah-partra. A rohamcsapat katonái fedezékbe vonultak, majd meglepetten tapasztalták, hogy a partszakasz egyáltalán nem hasonlít a célterületre, így a tisztek improvizációra kényszerültek. A gyalogság a dűnék felé tört, egymást fedezve másztak fel a védőgátra, az ellenséges gyalogság harcálláspontjai felé. Ekőzben Roosevelt tábornok és segítői egy bombatölcsérbe húzódva eldöntötték, hogy ezen a partszakaszon fogják folytatni a hadműveletet, nem pedig a tervekben megszabotton, hiszen jóval kisebb volt az ellenállás. A rohamosztagosok ekkor már a védőgátakon harcoltak az ellenséggel, és próbálták elfoglalni a harcálláspontokat, hogy utat nyissanak bajtársaik számára. Amíg a Utah-parton lévőknek szerencséjük volt, az Omaha-parton harcolók a poklok poklát élték át. Az Omaha-part könnyen védhető volt, kétoldalt sziklák övezték, így oldalról is lőhették a támadókat. A tervek szerint a rohamosztagosok sikeres bevetését a B-17-esek bombázása és a tüzérségi támadása tette lehetővé, és a gyalogság már egy komoly ellenállásra képtelen védők által tartott, rommá lőtt parton tört volna előre, ám ez a terv meghiúsult, mivel a tüzérség és a légierő nem végzett pontos munkát, a töltetek nagy része a védelmi vonalak mögé csapódott be. A parton óriási volt a mészárlás. A katonák még ki sem tudtak szállni a csónakokból, már szitává lőtték őket. Voltak akik a vízben próbáltak előrejutni, ám az 50-60 kilógrammos felszerelés lehúzta őket, így legtöbb esetben a rohamosztagosok megfulladtak. Charles Canham ezredes és Norman Cota dandártábornok látta, hogy így nem tudnak előrejutni, így kezükbe vették az irányítást. Cota dandártábornok megszervezte és vezette az előretörő egységeket, majd a partról kimentett géppuskák telepítését irányította. Ezután összeszedte embereivel a bangalore-torpedókat és berobbantotta a védőzárat. A következő hullámok katonái közül már jóval többen értek partot. Fél nyolckor már jelentős létszámú szövetséges erő összpontosult az Omaha-parton, és a Cota dandártábornok vezette egység öneláldozó, bátor akciónak eredményeképpen keskeny út nyílt a német erődök felé. Az amerikai rohamosztagosok káromkodva és nekikeseredetten, rettegve és remegve, de kiugráltak a fedezékekből, átvágtak az akadályokon, és megrohamozták a bunkereket.

Az 1944. június 6-án végrehajtott partraszállás, minden idők legnagyobb és legambíciózusabb hadművelete elérte célját: az AEF hadserege áttörte az évekig épített, bevehetlennek tartott Atlanti-falat, és a szövetségesek Európa földjére léptek. Az Operation Overlord végrehajtása során a Szövetséges Egyesített Haderő mintegy 90 kilométer széles frontot nyitott a La Manche-csatorna partjánál és csapatai 2-10 kilométert nyomultak előre. Huszonnégy óra leforgása alatt közel 175 000 amerikai, brit, kanadai és más

nációhoz tartozó katona szállt partra, akik a rákövetkező hónapok során felszabadították Nyugat-Európát a Harmadik Birodalom zsarnoksága alól. A második front megnyitása lehetővé tette a világháború befejezését, de szörnyű áldozatokat kívánt: 1944. június 6-án 4900 szövetséges katona esett el a normandiai partoknál.